mantrám
hálám – vigyen
isten – velem
szava – elég
erő – bennem
kitartásom – végtelen
büszkeségem – engedem
elvárásom – ne legyen
naivságom – kegyelem
némaságom – szeretet
elvagyok – míg lehetek
dalaimban – teveled
vallomás
vagyok ami
láthatatlan
lélekre
olvadt
máz
átvérzett
sebekből
más
mert
árulók
sokan
szeretlek
szinte már
elhervad
rózsák ölén
evezek,
te nem
láthatsz
ebből talán csak
keveset.
változás szele
vadvirágom erdő mélyén
álmaiban egy dallam
lágy szirmain
táncot jár.
oltott kaktuszom a poros
zongoráján
ábrándozik: egy mező
sűrű gyepén díszben áll.
szép szikrájuk
egy fuvallatra
lángra lobban… és
elégnek vágyaikban.
nem
némaságát
elfogadnám, ha
megértené, de
szavai
eltévednek
részegségem
elvarázsolt
tükrében.
apa
szomorú szigetén éldegélt
egyedül, szinte
reménytelenül
epekedve emberi mivoltának
teljességére.
láttam a távolból
erejét fogyatkozni, de nem
kerestem társaságát mégse.
amikor késő már
persze, rengeteg időnk van
a mit sem érő kesergésre.
vágy
vele
átélni
gyönyör
vakolat
vagyok
ami
közben
okafogyottá
lett
artisztikus
történet
ráhatás
a
sóvár
elmerengés
márványlépcsőin
menekülök
imádata
elől
leplezve
éledő
galagonyabokrom
ihletett
selyemvirágait.
katarzis
kíméletlenül
alapos
tisztulás
a
rideg
zuhatag
igazának
súlyától
halhatatlanul
itt ültem,
semmit nem sejtve, amikor megcsörrent a
telefon,
egy ritkán olvasott
nevet láttam
viszont, és
egyből tudtam, hogy
lemaradtam
elvirágzásod utolsó
dallamairól… így mentél el halhatatlanul